Ûrkutatás

Elindult az első kínai Hold-szonda

| 2007. október 24., szerda 16:05

Útjára bocsátották az első, Hold körüli pályára tervezett kínai űrszondát, a középnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő hszicsangi műholdkilövő állomásról, helyi idő szerint szerda este hat óra öt perckor.

h i r d e t é s

A Csang-o ji-hao, azaz Holdistennő 1 nevű űrszondát a Hosszú Menetelés-3A hordozórakéta állítja Föld körüli pályára, majd a szonda október 31-én indul tovább a Hold felé és a tervek szerint november 5-én áll Hold körüli pályára.

A szonda várhatóan november végén küldi haza a Hold felszínéről készített első képeket. Az egy évre tervezett küldetés során a feladata többek között az égitest felszínének feltérképezése háromdimenziós felvételekkel és a Hold porának elemzése.

A kínai űrkutatásban mérföldkőnek számító eseményre több száz újságíró és legkevesebb kétezer fizetős turista érkezett a világ minden tájáról, jóllehet a kilövést bizonytalanná tette a szerda reggeli zuhogó eső. A műholdkilövő állomás 2,5 kilométeres körzetében és a rakéta röppályája alatt élő több ezer embert két órával a kilövés előtt evakuálták.

A Holdistennő 1 felbocsátása csak az első lépés a három részből álló kínai Hold-programban. 2012-ben egy ember nélküli jármű Holdra szállását tervezik; ez az égitest bizonyos területeit vizsgálná aprólékosan. A harmadik lépcsőben újabb jármű landolna a hold felszínén, amely az összegyűjtött mintákat vissza is hozná a Földre. Kína bízik abban, hogy csatlakozhat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fejlesztéséhez is, amelyben jelenleg 16 ország vesz részt. Kína 2003-ban juttatott először embert az űrbe, 2005-ben pedig újabb két tajkonautájuk (az angolszász asztronauta, illetve az orosz kozmonauta kínai megfejelője) öt napot töltött odafenn.

h i r d e t é s

Legolvasottabb az Indexen

Bookline

  • Egek ura
    Kirn, Walter: Egek uraÁr: 2980 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2533 Ft
  • Viharsziget
    Lehane, Dennis: ViharszigetÁr: 2880 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2448 Ft
  • Twilight - Alkonyat
    Meyer, Stephenie: Twilight - AlkonyatÁr: 2999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2550 Ft
  • Csiribiri - DVD
    Halász Judit: Csiribiri - DVDÁr: 3790 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3601 Ft
 

C-travel ajánlatok

  • Mesés Dubai
    Mesés Dubai Ahol minden luxus megvalósul - építészeti remekek, szórakozási lehetőségek és pihenés - 179.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazás paradicsomi tájakra
    Utazás paradicsomi tájakra Egzotikus ajánlatok azoknak, akik télen is a napsütéses, különleges helyeket kedvelik - 119.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Disznótoros mulatozás
    Disznótoros mulatozás 3 nap igazi falusi környezetben, disznótorossal, hurkatöltő versennyel - 26.800 Ft / fő / 2 éjtől
 

Honfoglaló