Ûrkutatás

Apja nyomdokain jár a következő űrturista

| 2007. 10. 02., 10:10 | Frissítve: 2007. október 2., kedd 10:17

Owen K. Garriott 1973-ban két hónapot töltött a Skylab fedélzetén. A fia, Richard 30 millió dollárt fizet, hogy jövő októberben az ISS-en töltsön egy hetet, így az ő gyerekei majd elmondhatják magukról minden idők legscifisebb mondatával, hogy régi űrhajós család sarjai.

Az űrturizmussal foglalkozó Space Adventures cég bejelentette, hogy a következő privát utasa a nemzetközi űrállomásra 2008. októberében Richard Garriott lesz, aki mellesleg a cég igazgatótanácsának tagja, és az egyik legnagyobb befektetője is (tehát vagy protekciója van a főnöknek, vagy nem tolonganak az űrturista-jelöltek a cégnél). Richard (aki egyébként Simonyi után szabadon máris elindította űrturista-blogját) annak az Owen K. Garriottnak a fia, aki 1973-ban két hónapot töltött a Skylab amerikai űrállomás fedélzetén, majd tíz év múlva újabb tíznapos űrutazáson vett részt a Columbia űrrepülőgéppel.

Garriott a játékosoknak lehet ismerős (esetleg Lord British néven), ő készítette ugyanis a nyolcvanas-kilencvenes évek kultikus fantasy szerepjátéksorozatát, a nyolc részt, számtalan mellékszálat, és egy hihetetlenül népszerű online verziót megért Ultimát. Richard most a Tabula Rasa című online játékot fejleszti a koreai NCSoft cégnek, és saját bevallása szerint már középiskolás korában többet keresett a játékaival, mint az apja a NASA-nál. 46 éves korára túl van minden kalandtúrán, ami a Föld felszínén lehetséges (önéletrajzából kiderül, hogy járt az Antarktiszon, kipróbálta a mélytengeri búvárkodást a Bermuda-háromszögben, kenutúrázott az Amazonason és kempingezett Ruandában a hegyi gorillák között), így jutott arra, hogy kipróbálja az űrutazást, potom 30 millióért, bónusz űrsétával.

Richard súlytalan (ez még nem a kiképzés, hanem zérógravitációs repülés a Tabula Rasa elkészültére csapott bulin)

Ez az utazás lesz az első, amin az ISS-t privát cégek kísérletek céljára is bérbe vehetik (a NASA befejezi a tudományos kísérleteit az űrállomáson, és a Hold-expedícióra koncentrál). Garriott az ExtremoZyme nevű biotechnológiai cége számára fog kísérleteket elvégezni az űrállomás laborjában.

h i r d e t é s

Legolvasottabb az Indexen

Bookline

  • Twilight - Alkonyat
    Meyer, Stephenie: Twilight - AlkonyatÁr: 2999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2550 Ft
  • Az elveszett jelkép
    Brown, Dan: Az elveszett jelképÁr: 3990 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3791 Ft
  • Az út
    McCarthy, Cormac: Az útÁr: 2990 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2542 Ft
  • Budapest Bár Vol.1
    Budapest Bár: Budapest Bár Vol.1Ár: 3790 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3601 Ft
 

C-travel ajánlatok

  • Mesés Dubai
    Mesés Dubai Ahol minden luxus megvalósul - építészeti remekek, szórakozási lehetőségek és pihenés - 179.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazás paradicsomi tájakra
    Utazás paradicsomi tájakra Egzotikus ajánlatok azoknak, akik télen is a napsütéses, különleges helyeket kedvelik - 119.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Disznótoros mulatozás
    Disznótoros mulatozás 3 nap igazi falusi környezetben, disznótorossal, hurkatöltő versennyel - 26.800 Ft / fő / 2 éjtől
 

Honfoglaló