Helló, újév!

2007-ben sem találtuk meg E. T.-t

| 2007. 12. 29., 08:45 | Frissítve: 2007. december 30., vasárnap 01:54

Üstökösláz az év elején és végén, mindenütt felbukkanó exobolygók, csillagrobbanások közel és távol, látványos égi jelenségek, pezsgő űrkutatás - a hírek.csillagászat.hu összefoglalta 2007 legfontosabb csillagászati eseményeit.

h i r d e t é s

Üstököstől üstökösig

Tíz évvel a Hale–Bopp-üstökös látogatása után ismét elmondható, hogy ez az év az üstökösök jegyében telt el. Januárban a McNaught-üstökös indított, amely ugyan Magyarországról csak korlátozottan volt észlelhető a legnagyobb fényesség idején, de a jelenség az utóbbi évtizedek egyik legszebbjeként vonult be az üstököskutatás krónikáiba. Év közben halványabb üstökösök jártak csak a Föld közelében (Lovas 2, Tuttle, Lovas 1), azonban október végén a Holmes-üstökös drámai kitörése rázta fel a csillagászokat.

Ladányi Tamás fotója a Holmes-üstökösről, ami a NASA weboldalán a Nap Fotója rovatva is bekerült

Újdonságok a Nap alatt

Központi csillagunk kutatása is jelentős eredményekkel szolgált. Az Ulysses-szonda napszélméréseiből kiderült, hogy a Nap északi és déli pólusának hőmérséklete jelentősen eltér. A STEREO napszondák elkészítették csillagunk első háromdimenziós képét, a SOHO napobszervatórium a Nap magjához közeli vidékeken is áthaladó rezgéseket detektált.

A Nap rezgései segítettek pontosítani csillagunk méretének meghatározását is: akár 600 km-rel kisebb lehet, mint korábban gondoltuk. Az év végén a japán Hinode-szonda röntgenmérései utaltak a kis energiájú kifúvások sokkal nagyobb gyakoriságára, mint azt addig feltételezték.

A Nap a NASA iker-űrszondája, a STEREO felvételén

Bolygók a Naprendszerben

A Venus Express jelentéséből kiderült, hogy belső bolygószomszédunk sokkal jobban hasonlít a Földre, mint azt az eddigi ismereteink alapján hihettük. A Mars, a körülötte keringő űrszondahadnak köszönhetően állandóan az érdeklődés középpontjában áll: a marsi víz pontos mennyiségének megbecslése fontos tudományos kérdés, tisztázása sok minden elárulhat a bolygó múltjáról és jelenéről.

Decemberre bekövetkezett az évek óta álhírek tucatjaiból ismert Mars–Föld-közelség, de a Mars mégsem emiatt, hanem a rejtélyes fekete lyukak miatt került a figyelem középpontjába idén - bár aztán kiderült, hogy a földi vulkáni területeken is megtalálható beomlásos barlangok látszanak fekete lyukaknak a Mars felszínén.

Vingler Béla győrújfalui amatőr csillagűsz fotója a Vénusz-fedésről

Nyár elején a Jupiter légkörének váratlan változásai borzolták a kedélyeket, míg a Szaturnusz viharos légkörének furcsa hatszöge mellett a Titán titkai és a Hyperion szivacshold érdekességei váltottak ki nagyobb érdeklődést. Év közben az Uránusz gyűrűi látszólag eltűntek, a Plutónál a holdrendszer újdonságairól, valamint a Charon jégvulkánjairól számolhattunk be.

A Szeturnusz rejtélyes hatszöge a Cassini űrszonda képén

2007 elhozta a holdkutatás reneszánszát, amit a japán és kínai holdszondák közelképei és háromdimenziós felvételei is illusztráltak. A Hold meghódítása a tudományos problémák mellett egyre inkább gazdasági és politikai kérdéssé válik, ahogy kézzelfogható közelségbe ér a Hold-bázis építésének lehetősége.

...és más csillagok körül

A közeljövő csillagászati fejlesztéseinek egyik legfontosabb hajtóereje a más csillagok körüli bolygók kutatása. Bár még igazi Föld típusú exobolygókról nem beszélhetünk (az eddigi legjobb találat, a Gliese 581c felszínén a hőmérséklet olyan, hogy a víz - már ha van - folyékony halmazállapotú), kis túlzással ahova nézünk, bolygókat látunk.

Egyre érzékenyebb műszereinkkel egyre jobban elkülöníthető a bolygókról érkező gyenge sugárzás, amivel akár a vízgőz jelenlétét is érzékelni lehet egy forró exobolygó légköréből. 2007-ben tovább menetelt a magyar HATNet bolygóátvonulásokat kereső programja, Bakos Gáspár vezetésével rendszeresen jelentette be újabb fedési bolygók felfedezését.

A Gliese 851 rendszer a NASA képén

A Tejútrendszer újdonságai

Az amatőr csillagászok körében méltán népszerű Orion-köd meglepetései közé tartozik az első geometriai távolságmérés eredménye, ami szerint a köd közelebb van, mint gondoltuk, valamint a fiatal forró csillaghoz köthető gázlövedékek és röntgensugárzó plazma. Elkészült az első felszíni kép egy Naphoz hasonló fősorozati csillagról, a gyors forgás által ellapított Altairról, melynek pólusai forróbbak, mint egyenlítői vidékei. Izgalmas felfedezés volt még, hogy a fiatal csillagok körül az erős sugárzás megakadályozza a bolygókeletkezést, ami egyfajta halálzónák kialakulásához vezet a forró égitestek néhány fényévnyi térségében.

A Spitzer űrteleszkóp felvétele a Rozetta-köd halálzónájáról

Csillagok, csillaghalmazok, csillagközi gázfelhők

Tejútrendszerünkből kilépve jutunk az igazán egzotikus (és a nagy távolságok miatt egyre bizonytalanabbul ismert) jelenségek közé. Még az olyan közeli galaxisszomszédokról, mint az Andromeda-köd is kiderülhet, hogy ötször nagyobbak, mint eddig gondoltuk. A hiányzó törpegalaxisok problémájáról ugyan bejelentették, hogy megoldódott, de ismerve a mai tudomány működését, cáfolatok bármikor érkezhetnek.

Szupernóva-robbanást 2007-ben is csak távoli galaxisokban észleltünk: ugyan még 2006-ben fedezték fel, de az SN 2006gy valódi természete csak idén derült ki. Az ennél is nagyobb energiájú jelenségek közül a gammavillanások és a galaxisok közti kölcsönhatások szélsőséges példái emelhetők ki.

Mélyvörös Hold és sarki fény - az augusztusi holdfogyatkozás
az Antarktiszról nézve

Jelenségek égen és földön

Naprendszerünk bolygói és az egzotikus távoli objektumok mellett legnagyobb érdeklődést 2007-ben is az aktuális égi jelenségek okozták. Kétszer is észlelhettük a Hold Szaturnusz-fedését; márciusban holdfogyatkozás, júniusban a nappali Vénusz-fedés került az érdeklődés középpontjába. Az augusztusi teljes holdfogyatkozást csak a világ túloldalán tartózkodók láthatták, az októberi-novemberi Holmes-lázból, a decemberi Geminida-meteorzáporból és a már említett Mars-közelségből azonban mi sem maradtunk ki.

h i r d e t é s

Legolvasottabb az Indexen

Bookline

 

C-travel ajánlatok

  • Mesés Dubai
    Mesés Dubai Ahol minden luxus megvalósul - építészeti remekek, szórakozási lehetőségek és pihenés - 179.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazás paradicsomi tájakra
    Utazás paradicsomi tájakra Egzotikus ajánlatok azoknak, akik télen is a napsütéses, különleges helyeket kedvelik - 119.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Disznótoros mulatozás
    Disznótoros mulatozás 3 nap igazi falusi környezetben, disznótorossal, hurkatöltő versennyel - 26.800 Ft / fő / 2 éjtől
 

Honfoglaló