rssHarrach: Gyurcsány mindenre rárepül

 
Percről percre

2008. 10. 20., 11:07

 Napirend előtt: válság, mi más?

A napirend előtti felszólalások - nem meglepő, ugye? - a válságról fognak szólni. A kormány nevében senki sem beszél, nem úgy Bernáth Ildikó (Fidesz), Lendvai Ildikó (MSZP), Boross Péter (MDF), Harrach Péter (KDNP) és Kóka János (SZDSZ).

 Lengyel Zoltán máris az élen

A függetlenek közül a múlt héten az MDF-be belépő exfideszes Lengyel Zoltánt máris frakcióvezető-helyettesnek választották meg.

 A Fidesz a 13. havi fizetésekért aggódik

Bernáth Ildikó (Fidesz) szerint attól a közszférától várnak újabb áldozatokat, ahonnan tízezreket küldtek el az elmúlt években. Arról panaszkodott, hogy befagyasztották a 13. havi fizetésüket, amit amúgy is csak több részletben kaptak csak meg. Nem látszik a költségvetésen annak a megszorításnak az eredménye, amit elvileg a 90 ezer dolgozó elbocsátásával spóroltak meg. "Nem tudjuk, hogy megmarad-e a 13. havi juttatás" - mondta az ellentmondó kormányzati nyilatkozatokra hivatkozva..

01

 Veres nyugtatja a közszférát

A kifizetések forrása szerepel már az idei költségvetésben, és jövőre is benne lesz, mondta Veres János pénzügyminiszter. A közszférában dolgozók létbiztonsága a legbiztosabb, mondta. Ha valahol bizonytalanság van, az a pénzügyi szektor például.

 Lendvai szerint csúcs volt a csúcs

A szombati nemzeti csúcs után most a labda a parlamentnél van, mert a feladatok nagy részét itt kell megoldani, mondta Lendvai Ildikó. Az MSZP frakcióvezetője szerint a nemzeti csúcs hasznos volt, a felek együtt tudtak gondolkodni, az álláspontok világossá váltak, és továbbvihető javaslatok is születtek.

Lendvai név nélkül megtámadta Orbán Viktort, aki a családi pótlék megemelésének elhalasztását kifogásolta.

A felszólalásban elhangzottak a régen hallott ígéretlicit és felelősségverseny szavak.

04
Fotó: Barakonyi Szabolcs

 Gyurcsány a felelősségversenyről

Soros György ilyet még nem látott és nem is fog látni ilyet, emlékeztetett a pénzügyi guru egyik nyilatkozatára Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök ilyenkor egy parancs van, a biztonság parancsa. Ilyenkor felelősségversenyt kell folytatni, mondta, csakúgy, mint blogján Gréczy Zsolt, a miniszterelnök kommunikációs tanácsadója.

Adócsökkentés most nem lesz, de az adóreformra fel lehet készülni, akár kétharmados arányban is elfogadhatja a parlament a plafontörvényt és akár a pártfinanszírozásban is lehet döntés.

05

 Borossnak szűk volt az időkeret

Csökken az export, és erre lehet következtetni az elbocsátásokból is, mondta Boross Péter volt miniszterelnök. Az MDF-es politikus szerint nem elbocsátásokkal kell válaszolni a válságra, hanem a bérek csökkentésével, a közszférában például a 13. havi fizetés elvételével.

A 13. havi nyugdíjhoz is hozzányúlna Boross, csak a rászorulók kapnák meg. A volt miniszterelnök még sokáig mondta volna, de már így is kifutott az időkeretből, így csalódottan hagyta abba mondandóját.

07

 Gyurcsány megköszönte Borossnak

Milyen nagyszerű lenne, ha ilyen sokan állnának így az ország dolgaihoz, mint Boross Péter, mondta Gyurcsány Ferenc a volt miniszterelnöknek adott válaszában.

A közszférán spórolni kell, de sok területen inkább bővíteni szeretnének. Több rendőr vagy nővér kellene például, magasabb fizetéssel. Az elmúlt 2-3 évben a versenyszférában nőtt a munkavállalók száma, a közszférában csökkent. A miniszterelnök sajnálná, ha olyan hangulat uralkodna, hogy a közszférában dolgozók bűnbakok lennének.

 Harrach szerint teátrális volt a csúcs

Gyurcsány Ferenc kiváló színész, most a válságmenedzser szerepét osztotta magára, mondta a KDNP-s Harrach Péter. Nemcsak jó színész, jó hatalomtechnikus is. Mindenre rárepül, amire érdemes. Mostani célja a túlélés biztosítása.

10

A teátrális nemzeti csúcs Harrach szerint csak arra volt jó, hogy Gyurcsány eljátszhassa a válságmenedzser szerepét. A politikus fájlalja, hogy korábban nem volt semmilyen egyeztetés. A válság felveti, hogy megszorítás vagy növekedési program kell-e? Szerinte ez az alapvető különbség a kormány és a Fidesz-KDNP hozzáállása között.

 Veres: Mindannyian fizetjük a válság árát

A kialakult helyzetben nincs olyan kormány a világon, amelyik a válság leküzdésének az árát bármely célcsoportra tudná korlátozni, mondta Veres János pénzügyminiszter, aki szerint súlyos hiba, ha valaki el akarná hitetni az emberekkel: egy szűk csoporttal meg lehet fizettetni a mostani válság árát.

Veres szerint a megszorítás vagy növekedés kérdésének felvetése hamis. A továbbiak a gazdasági szereplőkön múlnak.

 Kóka: Semmit sem tehetünk

Magyarország érdemben semmit nem tehet a válság ellen, mondta Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője. Egy feladatuk van a politikusoknak: 10 millió ember biztonságban tudja munkahelyét, vagyonát, bankbetétjét.

09

 Veres: nem igaz, hogy semmit sem tehetünk

Magyarország érdemben is tehet a válság ellen, mondta Veres János pénzügyminiszter Kóka Jánosnak adott válaszában.

 Szétperlik az államot a tűzoltók

A fideszes Horváth István szerint a kisebbségi kormány tehetetlensége egyre jobban begyűrűzik a társadalomba és a gazdaságba. Ennek legjobb példája a honatya szerint a tűzoltók esete, ugyanis nekik bíróságon kell perelniük az államból a kötelező túlóradíjak kifizetését. A bíróságok pedig igazoltnak látják a tűzoltók igényeit, úgyhogy nemsokára milliárdokat ítélhetnek nekik. "Mikor lesz már rend a tűzszférában?" - faggatta az önkormányzati minisztert az ellenzéki képviselő.

 Gyenesei parancsba adja a tapsot

A jelenlegi peres keresetek 2004 és 2007 közötti időszakot kárhoztatják, jelentette ki Gyenesei István. Az önkormányzati miniszter szerint ráadásul az ellentmondásos ítéletek miatt a Legfelsőbb Bíróság most alakítja ki álláspontját az ügyben. És, riposztozott a miniszter, a tűzoltóságnál rend van, és meg is tapsoltatja az oltóbrigádokat a Tisztelt Házzal.

 A T. Ház nem tűzoltószimpatizáns

A fideszes képviselő nem fogadja el a választ, a honatyák többsége beéri Gyenesei magyarázatával.

 Kultúrtömjénezte magát az MSZP

Öninterpellált Kormos Dénes, a szocialista képviselő arról faggatta kultuszminiszterét, hogy a válság idején mit tesz a magyar agyakért, hol tart a nemzeti tehetséggondozó program, amely kiemeli a magyar géniuszokat, lakjanak vidéken vagy szegény családban.

 Válságban is tuningolják a magyar agyat

Hiller István nyomban leszögezte, hogy évszázadok óta gondozzák a magyar talentumot, és most sem lesz ez másképp, hiába dübörög a válság. Ugyanis a 2009-ben benyújtott költségvetés 500 millióval d többet tehetséggondozásra, az agyfejlesztésre összesen mintegy 17 milliárd forint jut az uniós pénzekkel együtt. A Háznak szavaznia sem kellett, a szocialista honatya örömmel vette Hiller válaszát.

 A miniszter keblére ölelte az egri betegeket

Ki törődik a betegek jogaival Egerben, faggatta Nagy Kálmán (KDNP) az egészségügyi minisztert. Székely Tamás szerint a tárca mindenképpen, csak a sztrájkoló orvosok fütyülnek a páciensre. De szerencsére ők, a demonstrálók, magyarázta a miniszter, egyre kiégettebbek, pár nap alatt tizenvalahányra sorvadt a kezdeti 70-80-as tüntetői létszám Egerben.

 Székely megmenekült

A KDNP-s Nagy Kálmánt nem hatotta meg a miniszteri indoklás, de a honatyák többsége nem osztotta Nagy véleményét, és elfogadták a választ.

 Köztisztaságért sóhajtozott Dávid

Nyolc helyet zuhant vissza a világ országainak korrupciós listáján Magyarország, tartott ismét köztisztasági órát a parlamentben Dávid Ibolya. A korrupció melegágyaként sokadszorra is a közbeszerzési rendszert, a zavaros pártfinanszírozást, no meg a megengedő jogi környezetet nevezte meg. Aztán az MDF elnökasszonya a kormányt kapta le a tíz körméről, hol az egy éve beígért korrupció ellenes csomag.

Legolvasottabb az Indexen

Bookline

 

C-travel ajánlatok

  • Mesés Dubai
    Mesés Dubai Ahol minden luxus megvalósul - építészeti remekek, szórakozási lehetőségek és pihenés - 179.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazás paradicsomi tájakra
    Utazás paradicsomi tájakra Egzotikus ajánlatok azoknak, akik télen is a napsütéses, különleges helyeket kedvelik - 119.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Disznótoros mulatozás
    Disznótoros mulatozás 3 nap igazi falusi környezetben, disznótorossal, hurkatöltő versennyel - 26.800 Ft / fő / 2 éjtől
 

Honfoglaló