rssA pénzügyminiszter Orbántól félti az országot

 
Percről percre

2008. 06. 09., 13:18

 Gyurcsány levelét megírta

A miniszterelnök a kormány őszre tervezett jogalkotási programjáról írt levelet valamennyi parlamenti képviselőnek, ezt a kabinet legutóbbi ülésén fogadták el. A szocialisták pártalpítványa a Táncsics Alapítvány is levelet küldött valamennyi képviselőnek.

 Fodor napirend előtt beszél

Az SZDSZ új elnöke napirend előtti felszólalással kezdi első elnöki munkanapját, viszont Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nem emelkedik szólára, igaz ettől még a kormányfő válaszolhat bármely napirend előtti szónoklatra.

 Virágcsokrok az elhunyt képviselő asztalán

Fotó: Huszti István

Néma felállással kezdődik a parlament mai plenáris ülése, mivel a múlt héten kedden, hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt Szántó János képviselő, Bicske szocialista polgármestere. A néhai képviselő asztalán virághalommal emlékeznek a politikusra.

 Már megint dübörög a gazdaság

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának utolsó napján Veres János dicsőítette a javuló pénzügyi helyzetet, az élénkülő gazdaságot. A hiány az évi 5,2 százalékkal csökkent, no meg voltak strukturális reformok is. A kereskedelmi mérleg egészen remek volt, 330 millió eurós többletet produkált, míg tavalyi év első négy hónapjában az export-import egyenleg még mínusz 307 millió volt.

Jövőre pedig még jobb lesz, azaz nem kerül az ország, legalábbis a pénzügyminiszter szerint, így a hozzá nem értő Orbán Viktor ne beszéljen adóságátütemezésről. Ugyanis ennek belengetése nagyon komoly következményekkel járhat, magyarázta Veres, oda veszhet a befektetői bizalom.

 A szlovákok dübörögnek, nem mi

Varga Mihály már megint meglepődött Veresen, hisz pont a pénzügyminiszter küldte zuhanó pályára a magyar gazdaságot, épp ezért csendben kellene mardnia az egynesúly témában. (Ne hazudj, kommentáltak hangosan a szocialisták.) 2007 végén ennek köszönhetően például a szlovák gazdaság tizennyolcszor gyorsabban növekedett, mint a magyar.

 Bóhozatreformok

Az MDF frakcióvezetője nem vitatatta, hogy a konvergencia-program végrehajtása során szépen lecsiszolta a kormány a költségvetési hiányt. No de az ország versenyképességéért semmit nem tett, kárhoztatta a kabinetet Herényi Károly, például nem segített a közép- és kisvállalkozásoknak.

Ja, és Herényi szerint semmi érdemi reform nem történt, amit az egészségügyben megpróbáltak keresztül verni, az egy bóhózat.

 Totózzon Orbán Viktorral!

Az ország válságban van. Ilyenkor kell egy felelős ellenzéki erő, amely hiteles válaszokat ad az ország bajaira. A Fidesz ilyen erő. Orbán Viktor pártelnök góltotózásra hívja a nemzetet.

 Jó az irány, még csak nem látják

Fotó: Huszti István

A szocialista Szabó Lajos szerint nem kellene itt Szlovákiával példálozni, ahol jövőre valóban euróval fizetnek. No de akkor az Orbán-kormány itthon miért nem hajtotta végre a posztmeciari korszak szlovák reformjait. És mindenki vegye tudomásul, hogy Magyarország jó irányba megy, csak ezt még sokan nem látják.

 Kóka megint a bársonyon tapos

Kóka János szerint nehogy már igaza legyen azoknak, akik attól félnek, hogy a Gyurcsány-kormány bársonyosan visszavonul, és kútba esnek a reformok. Az SZDSZ frakcióvezetője úgy látja, hogy előre kell menni a spórolás és a gazdaságélénkítés útján.

 Csak Libanont előzte meg Magyarország

A következő napirend előtti felszólalásban Navracsics Tibor a Gyurcsány-kormány első két évét vesézte ki. És egyetért a miniszterelnök korábbi megállapításával miszerint "ilyen fejlesztési programja Magyarországnak nem volt".

És tényleg, 2006-ban szinte csak Libanonban volt magasabb a költségvetési hiány, mint Magyarországon, de csak azért, mert háborúba keveredett Izraellel, és megállíthatatlan lett az eladósodottság.

2007-ben és 2008-ban hazánk Európa-rekorder volt a költségvetési hiány versenyszámában, és az idei 4, 2 százalékos hiány is duplája a lengyelekének és a csehekének. A magyar gazdaság viszont negyedennyira se nő (negyedéves adat: 1,1 százalék), mint az említett két országé. És ami a miniszterelnök kedvenc témáját illeti, mondta Navracsics, a nyugdíjasok a beígért 14. havi járadék helyett 2007-ben négy százalékos reálérték-csökkenést kaptak.

 Gyurcsány és az apostolok csatája

Gyurcsány Ferenc reagált Navracsicsra, és azt vizionálta, hogy a válság apostolainak (értsd: Fidesz) nem lesz igazuk, no de a növekedés apostolainak (lásd: kormányerők) ígéretei beteljesülnek. Már ha a következő két évben sikerül felpörgetni a piacot.

 Lenin követőit bántják

Hoffmann Rózsa a kereszténydemokratáktól az egyházi iskolák finanszírozásának gyakorlatát ostorozza. Az Állami Számvevőszék megállapítására hivatkozott, miszerint a felekezeti oktatási intézmények járandósága kevesebb 2,7 milliárd forinttal, mint ahogy a vatikáni szerződés alapján számolni kellene. A képviselő szerint Lenin szelleme munkál itt, miszerint harcolni kell a vallás ellen.

 A kormány értelmezi a vatikáni szerződést

Fotó: Huszti István

Hiller István riposztjában arról beszélt, hogy az egyházi tanodák a "normál iskolákhoz" képest több közpénzt kapnak, hisz diákjaik után kiegészítő normatíva jár. Így rendelkezik a vatikáni szerződés, mondta Hiller, de csak általanosságban, azt a kontraktus nem részletzi, miként kell pontosan számolni a kiegészítő normatívát.

A több mint tíz éves szerződést egyébként a Fidesz kabinet is elláthatta volna technikai kiegészítéssel, de majd most az oktatási rendszer kormányrendeletben dolgozza ki július 30.-áig a kalkuláció pontos módját. Ami pedig a jelenlegi helyzetet illeti, mondta Hiller, ma egy közoktatási diák után 519 ezer forintos éves normatíva jár, míg az egyházi tanulmányokat folytatók fejpénze 552 ezer forint.

 A lélekgyilkosok megszállták az országot

Kettős látásmód árnyékolja be az országot, mondta Lendvai Ildikó. Egy felmérés szerint a családok 15 százaléka látja úgy, hogy nem él meg jövedelméből, 85 százaléka a familiáknak viszont úgy érzi, hogy elboldogul a keresetéből. Ám ha ezektől a familiáktól azt kérdezték, magyarázta az MSZP frakcióvezetője, miként vélekednek más családok megélhetéséről, akkor azt becsülik, hogy 66 százalék nem jön ki a befolyó pénzekből. Azaz Lendvai szerint senki nem a reális helyzetből indul ki. Az a politikai erő, amelyik pedig gerjeszti ezt a hangulatot, egyszerűne lélekgyilkos. (Ez a Fidesz lenne.)

 Fodornak mindenki tapsolt

Az együttműködés szükségességét hangoztatta Fodor Gábor napirend előtt annak kapcsán, hogy őt választották az SZDSZ új elnökévé szombaton. Felidézte, a rendszerváltás utáni első években keményen küzdöttek a parlamentben, mégis tiszteletben tartották egymást, volt párbeszéd. Fodor büszke arra, hogy pártja részt vett az ellenzéki kerekasztal munkájában, emlékeztetett arra is, hogy kormány és ellenzék tudott együttműködni a kétharmados törvények elfogadásában, módosításában.

Szerinte újra erre van szükség. A legfontosabb feladatnak az alkotmányos rend megszilrádítását nevezte. Sokan azt mondják, kell egy új alkotmány, de alapvetően ez mégis rendben van, vélte a politikus. Az SZDSZ mindig a leghatározottabban az alkotmányos rend védője lesz, hangoztatta. A másik fontos a gazdasági növekedése emelése.

A közteherviselés átalakítása szolgálja ezt. Ma kevesen fizetnek sok adót, nem ezért küzdöttek a rendszerváltók, húzta alá.

A párt- és kampányfinanszírozás rendbetétele, képviselők költségtérítésének rendezése az ügynökügy lezárása, sorolta a sarokpontokat Fodor Gábor, aki jó pihenélst kívánt képviselőtársainak a nyárra és jó együttműködést szeptembertől. Fodort a parlamenti patkó minden szegletéből megtapsoltak.

 Csapody Orbánt és Gyurcsányt szapulta

Csapody Miklós az MDF képviselője azt kifogásolta, hogy ahogy 2004-ben a kettős állampolgárságról tartott népszavazás idején Gyurcsány Ferenc, úgy a legutóbbi romániai helyhatósági választásokon Orbán Viktor osztotta meg a magyarságot. Csapody nehezményezte, hogy az RMDSZ ellenlábása, a Fidesz által támogatott Magyar Polgári Párt a Szilágyságban puszta indulásával akadályozta meg a magyarság győzelmét, hiszen az MPP 200 szavazatot kapott, míg a győzelemhez csak 1500 voks hiányzott.

 Tibetről ma sem lesz szó

A Fidesz javasolta, hogy a Tibettel kapcsolatos politikai nyilatkozat részletes vitáját ma folytassa le a Tisztelt Ház, a parlament azonban 181/186 arányban leszavazta ezt a javasolatot. Lefolytatják ellenben a Kuba demokratizálódását szorgalmazó politikai nyilatkozat részletes vitáját, ebben csaknem teljesen egységes volt az Országgyűlés.

 Megint majdnem elbukott Veres

A bábolnai ménes ügyében leszavazott interpellációt magyarázta meg az interpellációs időszak kezdete előtt. A költségvetési bizottság meghallgatta a pénzügyi államtitkárt és azt ajánlotta, fogadják el a testület jelentését. A parlament azonban 176/176 arányban nem fogadta el jelentést, így Szili Katalin házelnök mentette meg Szili Katalint. Szili úgy döntött, nem veszi figyelembe, hogy Nyitrai Zsolt szavazatát nem veszi figyelembe, pedig neki nem működött a gépe. Szili arra hivatkozott, az eredmény kihirdetése után reklamációnak helye nincs.

 Orbán Viktor összefogna Fodor Gáborral

A Fidesz elnöke egy sajtótájékoztatón kijelentette: a liberálisok nem fognak visszasündörögni a koalícióba.

 Orbánt rendreutasította frakcióvezetője

Orbán Viktor Fidesz-elnök majdnem kiment parlamenti ülésteremből, amikor Navracsics Tibor frakcióvezető utána szólt: ne menjen sehová, mert szavaznia kell. A szavazás után kiment.

Legolvasottabb az Indexen

Bookline

 

C-travel ajánlatok

  • Mesés Dubai
    Mesés Dubai Ahol minden luxus megvalósul - építészeti remekek, szórakozási lehetőségek és pihenés - 179.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazás paradicsomi tájakra
    Utazás paradicsomi tájakra Egzotikus ajánlatok azoknak, akik télen is a napsütéses, különleges helyeket kedvelik - 119.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Disznótoros mulatozás
    Disznótoros mulatozás 3 nap igazi falusi környezetben, disznótorossal, hurkatöltő versennyel - 26.800 Ft / fő / 2 éjtől
 

Honfoglaló