rssGyurcsány: Átkozottul nehéz másfél év volt

 
Percről percre

2008. 02. 18., 13:12
Fontosabb részletek
  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnökévértékelő beszédében meghirdette a polgárosodás programját, amelynek 3 fő eleme a tudás, a munka és a tulajdon.
  • Azt tervezik, hogy az állampolgárok is vehetnének részesedést a még állami tulajdonban lévő cégekből.
  • Gyurcsány szerint 200 milliárdos adótehercsökkenés lehet jövőre, az SZDSZ ennek a dupláját szeretné.
  • Összefoglaló a beszédről

 Most jön a negyedik

Gyurcsány Ferenc negyedik miniszterelnöki évértékelőjét mondja el most. A műfajt Medgyessy Péter kezdte, aki az év első parlamenti ülésein összefoglalta az előző év eredményeit és a következő feladatait. Idén Gyurcsány annyit változtatott a szokásos menetrenden, hogy nem az első ülésen szólal fel, hiszen az a múlt héten már megvolt. Hivatalosan azért csúsztatott, mert múlt hétfőn az egészségügyi biztosítók privatizációjáról szavaztak, ami még 2007-ről húzódott át. A későbbi beszéddel Gyurcsánynak lehetősége volt kivárni Orbán Viktor évértékelőjét, aki már múlt szerdán megtartotta saját beszédét.

Gyurcsány Ferenc eddigi évértékelői tőle szokatlanul visszafogottak, hivatalos stílusúak voltak. Szenvedélyes szónoklatok helyett inkább leltárt készített, de a konkrét ígéretektől inkább tartózkodott. Visszatérő eleme, hogy az ő kormánya szakít a Kádár-rendszer hagyományaival, az ingyenes gondoskodás nem lehet a modern állam feladata. Az idei legfontosabb bejelentése valószínűleg a vagyon nélküliek tulajdonhoz juttatása lehet, vagyis egy kedvezményes részvényvásárlási rendszer bemutatása.

 Egy hét késés

Gyurcsány a parlamenti szezonnyitón szokta évértékelőit tartani, most a szoksásonál egy héttel később beszél. Ennek két oka lehet. Orbán Viktor múlt szerdán tartott évértékelőt, és Gyurcsány utána akart beszélni. Egy másik verzió szerint nem akart az államfő által visszaküldött egészségbiztosítási törvény tárgyalásának a napján beszélni, mert az "úgyis elvitte a napot".

 Tumultus a bejáratoknál

A szokásos hétfői tumultusnál is rosszabb a bejutási helyzet ezen a nagy napon: minimum negyed óra a bejutás a Tisztelt Házba. Sok a nagykövet és az egyéb meghívott is.

 Elkezdte

Gyurcsány elkezdte beszédét. Felment a házelnök előtti pulpitusra, az ellenzék kivonult.

 A rutinos fideszesek be se jöttek

A Fidesz-frakció képviselőinek nagyja be se jött a miniszterelnöki értékelésre. A szocialista folyosó teljesen üres, az ellenzéki oldalon is alig vannak.

Fotók: Barakonyi Szabolcs

 Átkozottul nehéz

Nehéz másfél év volt, átkozottul nehéz. Olyan, amelyben sok csalódás és bizonytalanság is volt, mondta Gyurcsány Ferenc az évértékelőjében. Sokan elvesztették a hitüket, nem kevesen elfordultak tőlünk, vannak, akik alig rejtett indulattal tekintenek rájuk.

 Nem adják fel

Mindenkinek köszöni, akinek volt ereje, esetleg támogatni is a változásokat. Mint mondta, azért vágtak bele az átalakításokba, mert végig biztosdak voltak abban, hogy amit tesznek, az Magyarország érdeke. A brutális fizikai támadások közepette is nagyobb a hitük, mint a támadók ereje. Szükségük volt a százezrek üzenetére, hogy ne adják fel. Nekik üzente: nem adják fel. Köszöni a támogatók szeretetét.

 Nem lesz több húsbavágó döntés

A másfél év nemcsak csalódást és bizalomvesztést hozott, hanem utat nyitott az Új Magyarország programjának. Megtették, amit meg kellett tenni, elérték, amit el akartak érni. Azt mondta, a költségvetés jobb lesz a tervezettnél, az egyensúly helyreállítása után pedig 250 milliárd maradni is fog. A legnehezebb szerkezeti átalakulások legfontosabb döntéseit is meghozták. A következő időszakban már nem lesznek húsbavágó döntések. Nem állnak meg, de nyugodtabb kormányzás, nyugodtabb élet következik.

 Mi vagyunk az uniós példa

Gyurcsány az eredményekről: olcsóbb az állam, kevesebbe kerül, mint valaha, az egyetemek és főiskolák versengenek a diákokért, a gyógyszergyártók a verseny miatt csökkentik a gyógyszerárakat. Az egészségügy átalaklítása eredményeként 200 ezer ember kezdett járulékot fizetni. A gazdaság kifehérítéséből minden magyar állampolgárra nyolcezer forint jut. Utakat és hidakat éptettek. Az uniós források felhasználása meg olyan siker, hogy példának állítanak minket.

 Olvassa

Gyurcsány általában fejből, papír nélkül szokott beszélni, most viszont olvassa a beszédét.

 Orbán Viktor: Rejtett adó a vizitdíj és a kórházi napidíj

Rejtett adónak nevezte Orbán Viktor a vizitdíjat és a kórházi napidíjat hétfőn Tatabányán, a Szent Borbála Kórház vizitdíj befizetésére szolgáló ablaka előtt tartott sajtótájékoztatóján és kijelentette, mivel az adócsökkentés ismét slágertéma, ha valaki adót szeretne csökkenteni, akkor kezdheti a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével. (MTI)

 Jön az új szakasz

Gyurcsány azt mondta, a változások végső célja kitörni a kiszolgáltatottságból, az alattvalói létből. Felidézte, hogy három éve vezeti a kormányt: az első szakasz a kompromisszumok, a második a kijózanodás jegyében telt, most jön a harmadik szakasz. Milyen országot szeretne? A rendszerváltáshoz nyúlik vissza; akkoriban jobb életet akartunk, nyugati színvonalat. Hogy egyszer majd nem mi könyörgünk telefonért, hanem minket ugrálnak körül. Azt kerestük, hogy miként lehetünk saját magunk urai, céljaink a 90-es években a polgárosodásról, azaz szabadságról, gyarapodásról, biztonságról szóltak.

 Névsorolvasás

Hogy mit jelent a polgárosodás, azt pontosan értette a 90-es években Horn, Mádl, Göncz, Kiss János, Bokros, Orbán vagy Sólyom. Most is értik közülük sokan, de vannak, akik nem éretik, ők hangosak.

 Gigatorlódás a kapuk előtt

Lehet, hogy a nép nem szereti Gyurcsányt, de kíváncsinak azért kíváncsi rá. Az Index tudosítója belépési rekordot döntött: összesen háromnegyed órájába tellett, amíg a parlamenti sorompótól eljutott a liftig. Igaz, lapunk munkatársa nem tumultált, s a késve belihegő politikusokkal, illetve tévéstábokkal szemben nem lökdöste félre a többi újságírót, illetve a miniszterelnöki szónoklatra sereglő diákokat. Félig el is fagyott a veséje, de a Tisztelt Házat már fűtik, és nem csak a kormányfő szavai.

 Bizonytalan tapsok

A szocialisták eddig legalább négyszer tapsoltak, de valahogy mindig bizonytalanul, bátortalanül kezdték el a tegyerüket összecsapni.

 Munka, tudás, tulajdon

Gyurcsányszerint a hétköznapok biztonsága munkából, tudásból és tulajdonból áll. Aki mindezekkel rendelkezik, annak könnyebb, akinek nincs, az gyenge és sérülékeny. A kormányfő nem hisz a gazdagság automatikus lecsurgásában, nem hisz a liberálisoknak a piac mindenhatóságát hirdető elvében sem. Abban a polgárosodásban hisz a miniszterelnök, amelyik utat nyit a tehetségeknek.

 Polgárosodást és vitát akar

Gyurcsány: Olyan politikát kell folytatni, ami támogatja milliók polgárosodását. Hetekig, hónapokig tartó vitára van szükség az új magyar polgárosodásról. Jó lenne, ha már tavasszal születnének jogszabályok.

 200 milliárdos tehercsökkentés

Gyurcsány azt mondta, csökkenteni kell a járulékos adóterheket, hogy könnyebb legyen a foglalkoztatás. Jövőre 200 milliárd forinttal csökkenthető az adóterhelés. Korrigálni kell a segélyezési rendszeren, hogy azok is dolgozhassanak, akik tudnak.

 50 milliárdért újítanák fel a művelődési házakat

Gyurcsány a tudásról azt akarja megvitatni, helyes-e, hogy fokozottan elismerik a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó tanárok munkáját, és ezért havi 30-50 ezer forint többlettámogatást kapjanak. Átfogó művelődésiház-programot akarnak, felújítanak házakat, 50 milliárdnál többet terveznek erre.

 Jézus Ferenc értékel

Kövesse az évértékelőt a cerkablogon >>> is.

Legolvasottabb az Indexen

Bookline

  • A viskó
    Young, William P.: A viskóÁr: 2250 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 1913 Ft
  • Az elveszett jelkép
    Brown, Dan: Az elveszett jelképÁr: 3990 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3791 Ft
  • Az út
    McCarthy, Cormac: Az útÁr: 2990 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2542 Ft
  • Budapest Bár Vol.1
    Budapest Bár: Budapest Bár Vol.1Ár: 3790 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3601 Ft
 

C-travel ajánlatok

  • Mesés Dubai
    Mesés Dubai Ahol minden luxus megvalósul - építészeti remekek, szórakozási lehetőségek és pihenés - 179.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazás paradicsomi tájakra
    Utazás paradicsomi tájakra Egzotikus ajánlatok azoknak, akik télen is a napsütéses, különleges helyeket kedvelik - 119.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Disznótoros mulatozás
    Disznótoros mulatozás 3 nap igazi falusi környezetben, disznótorossal, hurkatöltő versennyel - 26.800 Ft / fő / 2 éjtől
 

Honfoglaló