Háború egy csődtömegért

| 2008. 10. 02., 09:20 | Frissítve: 2008. október 2., csütörtök 09:49

Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt a politikafóbok kiskátéja, az Index Szájbarágó.

h i r d e t é s

Ennek a Hospinvest nevű cégnek a fő profilja az, hogy emberek kínzásával és megnyomorításával foglalkozik?
Nem. A Hospinvest Zrt. egy kórházüzemeltető társaság. Tizenöt településen négy kórházat és rendelőintézetet, és 22 gyógyszertárat működtet. De miért kérdezed ezt?
Mert látom, hogy emberek tüntetnek, sztrájkolnak, sőt valakik még éhségsztrájkoltak is amiatt, hogy a cég nyomul az egri kórházra.
Vannak, akik nem értenek egyet azzal, hogy a Hospinvest átvegye az egri Markhot Ferenc kórházat. Ebbe sok érzelmi és politikai szál is belejátszik. A magukat "kórházvédőnek" nevezők azt mondják: nem akarják, hogy a közpénzekből épített, fejlesztett és az adófizetők járulékbevételeiből működő intézményt egyszerűen átadják egy magáncégnek, aki ebből majd hasznot húz.
A kórházvédőknek van köze Dobó Istvánhoz, Bornemissza Gergelyhez és az egri várvédőkhöz?
Nincs. Ez nem az Egri csillagok. Ez egy kórház.
Mi a bajuk azzal, hogy ez a cég meg akarja a venni a kórházat?
A Hospinvest nem akarja megvenni a kórházat, csak a kórház működtetését és vagyonkezelői feladatait venné át. Az épület, a berendezés és a műszerek a Heves megyei önkormányzat tulajdonában maradnak. Az ingatlanokat a Hospinvest nem adhatja el, legfeljebb felújíthatja és fejlesztheti azokat. A cégnek kell gondoskodnia arról, hogy legyen elég kötszer, műszer, fizessék a villanyszámlát, az ott dolgozók kapják meg a fizetésüket és gyógyítsák meg a betegeket. Ezt hívják funkcionális privatizációnak.
Eddig tehát minden jól működött, és most át akarják játszani a hasznot egy magáncégnek?
Egyáltalán nem. A kórháznak 2007-ben közel 500 millió forintos adóssága volt. Több osztálya ideiglenes engedéllyel működik, ami október 31-én lejár, tehát ezeket be kellene zárni. Ez nem egyedi dolog, más hazai kórházak is hasonló gondokkal küszködnek.
A kórházvédők akkor tulajdonképpen azt szeretnék, hogy maradjon ez a csődtömeg úgy ahogy van?
A kórház funkcionális privatizációját ellenzők szerint meg lehetne menteni az intézményt úgy is, hogy az köztulajdonban marad. A Hospinvest közben azt mondja: ők az igazi kórházvédők, mert ha nem lépnének közbe, az intézmény működésképtelenné válna.
Ha átveszik a kórházat, akkor ott majd mindenért fizetnie kell a betegeknek?
Nem. Ugyanúgy járhatna oda mindenki, mint eddig, és a tb által finanszírozott ellátást kapná. A kórházvédők szerint azonban hasznot csak úgy tud kitermelni a cég, ha kevesebb ember dolgozik ott.
A Hospinvest tehát ki akarja rúgni az embereket?
Nem. Pályázatukban azt vállalták, hogy minden korábbi dolgozót foglalkoztatnak. A közalkalmazotti státusz ugyan nem marad meg, de az azzal járó jogosultságok igen. A cég azonnali 15 százalékos béremelést ígér, és - hitelből - 6 milliárd forinttal fejlesztené a kórházat.
Nem értem. Az ellen tüntetnek meg sztrájkolnak, mert fejleszteni akarnak és meg akarják tolni a fizetéseket?
Nem. Alapvetően a cég léte és egri megjelenése ellen tiltakoznak. Azt is mondják, a Hospinvest nem megbízható. Kiskunhalason is hasonlót ígért, de ott aztán embereket bocsátott el, és a beígért fejlesztéseket sem tudta megvalósítani. A cég szerint mindez azért történt, mert nem lehetett előre látni, hogy a kiskunhalasi kórház finanaszírozását drasztikusan csökkenti a kormány.
Én marhára nem értek a gazdasági dolgokhoz, de a cégnek mi a biznisz abban, hogy egy ilyen csődtömeget átvesz?
Bármilyen rossz állapotban is vannak a hazai kórházak, az egészségügyben nagyon sok pénz forog. Az államtól kapott pénz ugyan egyre szűkösebb, sok kórházban mégis pazarlás folyik, mert nem jól szervezik a dolgokat. A Hospinvest például azt mondja, Egerben a CT és MRI gépekeket a piaci árnál magasabban bérelték. Ha jön egy olyan vezetés, akinek minden forint számít, akkor az rajta tartja a szemét a kiadásokon, s ami megmarad, az az ő haszna lehet. Persze ez sok, korábban a kórházban dolgozó ember érdekét sértheti.
Na, de hogyan tud nyereséget elérni? Azt mondja a betegnek, ne haragudjon, az ön gyógyítása már túl sokba kerül nekünk, úgyhogy nem vállaljuk?
Ezt nem mondhatja, mindenkit köteles ellátni. Persze ha kiderül, hogy pénzügyi okokra hivatkozva műtéteket halaszt el, közben pedig zsebre teszi a hasznot, abból nagy botrány lesz. Megnézheti viszont, hogy nem lehet-e olcsóbban zsemlét, röntgenfilmet, egyszer használatos fecskendőt vagy antibiotikumot venni. A Hospinvest a kezelésében lévő kórházak és gyógyszertárak beszerzéseit együtt intézi. Így nagyfogyasztóként árengedményeket tud kiharcolni. Kórházi szakemberek szerint azonban a leginkább mégiscsak a bérköltség visszafogásával lehet spórolni.
De ha egy kórházban kevesebb orvos vagy ápoló van, akkor hogyan tudnak ugyanannyi embert ugyanolyan jól gyógyítani, mint korábban?
Előírások vannak arra, hogy egy kórházi osztályon minimum mekkora személyzetre van szükség. Más kérdés persze, hogy a túlterhelt személyzet, a sokat ügyelő orvos többet is hibázik és kevésbé kedves a betegekkel.
Na, most akkor a cég hogyan tud majd nyereséges lenni, ha azt vállalta, hogy nem rúg ki senkit. Ez öngól, nem?
A Hospinvest azt vállalta, hogy mind az 1214 egri kórházi dolgozó maradhat a kórházban. A tiltakozási hullám miatt azonban eddig csak kb. 800-an írtak alá szerződést a céggel. Mondhatjuk azt is, hogy a létszámleépítést maguk a kórházvédők valósították meg.
És ezzel a nyolcszáz emberrel tud működni majd az egri kórház?
Az ÁNTSZ hétfőn megadta a működési engedélyt a Hospinvestnek, így ha az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megköti vele a finanszírozási szerződést, november 1-től átveheti a kórházat. A kórházvédők szerint azonban itt is valami susmus van, mert az ÁNTSZ csak papírokat nézett, nem a tényleges helyzetet. A szerződést aláírók főként ápolók, adminisztratív munkatársak vagy műszaki emberek. A 150 orvosból 120-an nem akarnak a Hospinvestnek dolgozni.
Honnan szereznek akkor orvost novemberig?
Más helyekről próbálnak Egerbe hívni orvosokat, szakképzett ápolókat. Mivel már nem közalkalmazotti státuszokról van szó, akár azt is megtehetik, hogy bizonyos feladatokra magasabb fizetést ajánlanak. Azt mondják egy orvosnak: rendelj vagy ügyelj nálunk is, és ezért ennyit és ennyit fizetünk.
De miért ügy még ez mindig, amikor a bíróság elkaszálta az egészet?
A Heves megyei bíróság két héttel ezelőtt a Heves megyei közgyűlésnek csak azt a 2008. február 29-i határozatát helyezte hatályon kívül, amely a Hospinvestet nyilvánította a vagyonkezelői pályázat győztesének. A bíróság szerint a pályázathoz azt kellett igazolni, hogy a cégnek 2005-től nincs tartozása, a Hospinvest által benyújtott igazolásokból azonban ez nem volt egyértelmű. A cég ugyanakkor azt mondta: benyújtotta a megfelelő igazolásokat, amelyekből ez kiderült
De kész, passz. Mégis elbukták a dolgot, nem?
Nem, mert a Heves megyei közgyűlés ettől függetlenül azt mondta: bíznak a Hospinvestben, így nem bontják fel vele a vagyonkezelői szerződést.
És ezt hogy merték megtenni?
Ez nem törvénytelen. Ebben az ügyben külön kell választani a vagyonkezelői pályázat győzteséről hozott megyei közgyűlési határozatot, és az ezután megkötött vagyonkezelői szerződést a Hospinvest és a Heves megyei önkormányzat között. Míg az előbbi a közigazgatási jog, az utóbbi a polgári jog kategóriájába tartozik. Miután tehát a közigazgatási bíróság jogszerűtlennek nevezte a pályázat győzteséről szóló határozatot, a vagyonkezelői szerződést megkötő felek kétféleképpen dönthetnek: vagy elismerik, hogy hibáztak, s felbontják ezt a szerződést, vagy azt mondják, hogy a közigazgatási bíróság döntésétől függetlenül úgy látják, hogy a kettejük közötti szerződést teljesíteni tudják. Itt az utóbbi eset történt. Olyan ez, mintha valaki szabálytalanul nyerne aranyérmet, de a vele megkötött reklámszerződés ettől függetlenül érvényes lenne.
Nem lehet, hogy itt inkább arról van szó, hogy a Heves megyei közgyűlés azt akarja, hogy tűzön-vízen át a Hospinvesté legyen a kórház?
Ez a megyei önkormányzatnak csak jó, mert húsz évre megszabadul a kórház fenntartásával járó súlyos terhektől. Ha a Hospinvest megkapja a kórházat, onnantól neki kell ledolgoznia az adósságot, megoldani a pénzügyi, gazdálkodási problémákat.
Ebben az egészben van politika?
Van. A cég előszeretettel pályázik és nyer szocialista önkormányzatoknál. Látható volt ugyanakkor, hogy a Fidesz egészségpolitikusa, Mikola István sem ellenezte ezt az ügyet, s tudható, hogy több fideszes önkormányzat is belevágott hasonló funkcionális privatizációba.
Tehát most szépen privatizálnak, megmentik a kórházat, beleölnek egy csomó pénzt. És aztán mi lesz?
Ha jól működik a kórház, javul a minőség, senki nem fog tiltakozni emiatt. A betegnek ugyanis mindegy, ki működteti a kórházat, csak meggyógyuljon. Az kétségtelen, hogy a Hospinvest nem sokat kockáztat. Ha ugyanis menet közben ki akar szállni az üzletből, a vagyonkezelői szerződés szerint minden befektetését visszakapja. Aztán ott marad megint a kórház csődben, amit az önkormányzatnak kellene kezelni, de mivel neki nem lesz pénze rá, ismét az állam áll jót, azaz végső soron te, az adófizető.

Köszönet Dr. Fazekas Mariannának, az ELTE Közigazgatási Jogi Tanszék vezetőjének, Kollányi Gábornak, a Hospinvest Zrt. elnökének, Mánya Kristóf gyermegyógyász főorvosnak, az egri kórházvédők vezetőjének és másoknak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért.

h i r d e t é s

Legolvasottabb az Indexen

Bookline

 

C-travel ajánlatok

  • Mesés Dubai
    Mesés Dubai Ahol minden luxus megvalósul - építészeti remekek, szórakozási lehetőségek és pihenés - 179.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazás paradicsomi tájakra
    Utazás paradicsomi tájakra Egzotikus ajánlatok azoknak, akik télen is a napsütéses, különleges helyeket kedvelik - 119.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Disznótoros mulatozás
    Disznótoros mulatozás 3 nap igazi falusi környezetben, disznótorossal, hurkatöltő versennyel - 26.800 Ft / fő / 2 éjtől
 

Honfoglaló