Zene

A rock and roll rigói

| 2008. 08. 03., 22:31 | Frissítve: 2008. augusztus 4., hétfő 18:15

Az MTV Ikon az amerikai kiadás után másodjára Magyarországon kelt életre, (hogy miért nem mondjuk az angolok állítottak ikonikus zenekaraiknak életnagyságú szobrot, azt nem tudjuk), az LGT és a Neoton Família után a Tankcsapda előtt tisztelegtek a kollégák a siófoki Coke Clubban.

h i r d e t é s

Nem úgy indult, hogy koncert lesz belőle, legalábbis este hét környékén olyan szélvihar fogadott a Balaton partján, hogy ihaj, fekete felhők, villámok és az obligát mennydörgés idegesítette a stábot. A Neck Sprain bőgőse és egy random technikus sietett megnyugtatni a kedélyeket, elment ez, mondták, akkor vagyunk szarban, ha látszik a túlpart is. A Németh Lajos-önképzőkörnek végül igaza lett, mert a Tankcsapda bevonulása alatt ugyan esett egy kicsit az eső, de a vihar elmaradt, így nem kellett eltolni a bulit keddre.

Az ikonok

Az újdonsült ikonok kissé kényszeredett mosollyal válaszolgattak a riporterek kérdéseire, nem, nem érzik magukat nyugdíjasnak emiatt, igen, nagy megtiszteltetés ez nekik, és így tovább, legalább ők nem azért vágtak jó pofát az egész murihoz, hogy aztán később anyázzák a fellépőket, mint tette azt a Neoton. Miután a Neck Sprain belevágott a Be vagyok rúgva című nótába, láthatóan végig élvezték az előadást, pedig akadt egy-két olyan dal, amitől kiakadhattak volna. A két felállított színpadon amolyan vetésforgó rendszerben követték egymást a zenekarok, a hangosítás a várható botrányos szintet sem nagyon közelítette meg, különösen a teraszon nem szólt sehogy a cájg, se basszus, se gitár, csak az ének meg a dob.

Az igazán jó feldolgozások nem azok, amik hűen követik az eredeti művet, (lenyomjuk hangra a nótát, oszt jónapot) hanem azok, amikbe az előadó belepakolja saját magát is, átértelmezi a nyersanyagot, összegyúrja kicsit, vagy akár nagyon, és azt adja elő, amit neki mond a dal, nem azt, amit Lukácséknak. A fellépők között akadtak olyanok, akik ezt nagyon jól meg is valósították, a már említett Neck Sprain lelassított Szextárgya vagy a Watch My Dying iszonyú kemény zúzása (a Báránytól a Coke Club lakossági diszkóhoz szokott közönsége majd összefosta a bokáját) ilyen volt, de a számok megmaradtak annak, ami: dögös rocknak.

Nézze meg képeinket!

A skála másik végén ott volt a Roy és Ádám kettős, akiket még a blackoutos Csányi Zoltán kivételes ütősjátéka sem tudott megmenteni, mintha valami hiányzott volna a produkcióból, szív, lélek, vagy talán Für Anikó, akit szintén ők kísértek, ekkor már rohadt jól. A színésznő olyan vérprofi előadást rittyentett a színpadra, amilyet nem sokat láttuk az este folyamán, igaz, a szövegbe belebakizott vagy kétszer, de kit érdekelt. Kár, hogy Harcsa Veronika meg sem tudta közelíteni ezt a színvonalat, a kissé túlzsúfolt színpadon ugrált egy helyben, és ugyan az egyik számot (Adjon az ég) jó kis összesimulós, dugós nótává alakította át, a másodikkal már nem tudott mi kezdeni - végig olyan érzésem volt, hogy szándékosan fogja vissza a hangját, pedig jönne az, ha hagyná.

Pityesz a Neck Sprainből

Péterfy Bori és a Ladánybene 27 után viszont nyilvánvalóvá vált, hogy rockzenéből nem lehet reggea-t vagy ilyen lágy, színpadon csípőt tekergetős ízét csinálni, unalmas volt mind a kettő, ráadásul a Ladánybene énekese az egyik dal szövegét nem is tudta tisztességesen, mint később kiderült az Egyszerű dalba csak úgy beugrott, ezért olvasta a refrént is lapról. Érdekes volt aBrains rap-feldolgozása és meglepően jó a Zanzibár Egyszerű dala, amiből Ritáék egy jó kis No Doubt-os ugrálós nótát faragtak, be is indult a közönség rendesen. A KFT kívülről pont úgy nézett ki, mint egy olyan zenekar, akik szerettek volna az erkélyen ülni, és onnan nézni az eseményeket, ezért is lett talán Afrika a Rióból.

Harcsa Veronika fura ruhában

Az est fénypontja azonban a Lovasi Andrással kiegészített Csík zenekar volt, akik hegedűn, nagybőgőn és szaxofonon nyomták el amolyan Boban Markovics-féle lakodalmas-népies stílusban a Fiúk ölében a lányokat és a Mindenki vár valamit, beindítva vele rockert, plázacicát és kigyúrt kopaszt egyaránt. Azok a feldolgozások ütnek a legnagyobbat (lásd mondjuk Apocalyptica), amik az eredeti anyagtól a lehető legjobban elszakadva, de annak hangulatát mégis tökéletesen visszaadva szólnak, Lovasi énekstílusa és a hegedűk jó kis pattogós ritmusai pedig ezt kiválóan megvalósították. Van ebben fantázia kérem szépen, lemezt követelünk a legjobb Tankcspada nótákból, featuring Csík zenekar és Lovasi.

A buli végén az ikonok a zenésztársakkal smúzoltak, a parton kavargó tömeg lassan eloszlott, csak az autógramvadászok maradtak, mi megindultunk hazafelé azzal, hogy jövőre folytatódhat az eseménysorozat, mert úgy tudjuk, hogy a Hungária, a Piramis és a Bergendy következik a sorban. A KFT a második menetből is kimarad.

h i r d e t é s