Életmód

Lépcsővel a Holdról a Földre

| 2008. 12. 02., 21:09 | Frissítve: 2008. december 3., szerda 20:47

Józsa Zoltán szokatlan témát választott digitálisan montírozott fotóihoz. Az ép testek mellett mozgáskolátozottak aktjait jeleníti meg képein. Az AKKU-ban rendezett vetítésen megnézhettük a bizarr ötelet eredményeit.

h i r d e t é s

A kerekes székben ülő művész nem szokott kiállítani, és az internetre sem töltötte fel a képeit, csak 2006-ban, a Kuplungban láthattuk eddig a műveit. Józsa először festéssel és grafikával próbálkozott, de nem érezte magát elég tehetségesnek. Majd elkezdte digitálisan montírozni saját fotóit más képekkel. Képein saját és ismerőseinek aktjai szerepelnek. A"titkos modellek" barátságból vállalják a modellkedést, az arcuk nem látható a képeken.

Fotó: Huszti István

Honnan jött az ötlet?

– Nekem élvezetes a formákkal játszani, remélem, annak is élvezetet nyújt, aki észreveszi ezekben az esztétikát. Láttam olyan növényeket, például citromot vagy narancsot, amiket kockává alakítottak. Ez egyfajta kényszeres, direkt fogyatékosság előidézése. Kockába zárják, és nem tud tovább nőni, de attól még ép. Ha az emberi testet a fejlődés alatt trauma éri, később annak a maga zártságából, visszafogottságából, kényszerességéből kiburjánzik valami új esztétikai élmény. Kép lesz belőle.

Van valami jól bevált módszere az alkotáshoz?

– Két önkioldós fényképezőgépem van, azzal tudom magamat fotózni. Először anyagot gyűjtök, képeket halmozok. Egy darabig járom a várost, fotózom. Saját fotóim mellett az internetről is töltök le képeket. Ezeket lassan pörgetve nézegetem, majd jönnek az ötletek. Öt- hatszáz, vagy akár ezer képem is van, ebből kell egyet vagy kettőt kiragadni.

– Anatómiai és technikai ismeretek hiányában nem ment, és később nehezítette, hogy kezem is érzéketlenebbé vált. A számítógépre egy barátom beszélt rá. Először a technikával ismerkedtem meg, elkezdtem pixelekkel játszani a Photoshopban: hogyan lehet felnagyítani egy szemet, változtatni a formákon. Jött a játék, ami találkozott a filozófiával.”

Mi is ez a filozófia?

– A test esztétikai szépségét önmagában nem az határozza meg, hogy mozgássérült vagy nem. Lehet egy sérült testet is szépen ábrázolni. Az antik római és görög testábrázolás szimmetrikus, az ideális testet mutatja be. A művészet ilyen szimmetrikus világában én az aszimmetrikust ábrázolom, méghozzá a saját testemmel. A szimmetriát pedig az ép női alakok és más motívumok adják. Nem csak a szimmetrikus test lehet tökéletes. Van olyan kép, amin szép a testem.

A kígyó és a lépcső mit szimbolizál a képein? Milyen motívumokkal dolgozik még?

– A kígyó gyakori motívum, mert képi megjelenítése egy megfoghatatlan dolognak a nem mozgássérült emberek számára. De fényképeztem már a vécém pókhálós sarkát, repedést a falon és gyűrött papírt is. A test beszéd, a test plasztikusságának beszéde kiegészül színekkel, formákkal. Ezek olyanok, mint a jól megkomponált zenében az alsó és felső hangok. Így vannak megkomponálva ezek a képek is. A Vendég című képen a lépcső jelenik meg. A kép érdekessége, hogy felkérésre készítettem. Megbízásra ritkán dolgozom, tulajdonképpen lustaságból. Egy novelláskötet borítóját kellett elkészítenem. A könyv egy idegenről szól, aki idejön a Földre. Elromlik az űrhajója, és látja, hogy csak lépcsőn tud a Holdról átmenni a Földre. A képhez békaperspektívából lefotóztam egy kerekes székes barátomat az egyik, budai Vár felé vezető lépcső előtt. A Hold pedig a testemről készült digitálisan átformált kép.

Nézzen Józsa-képeket!

Milyen visszajelzéseket kapott?

– Direkt visszajelzést ritkán. Nehéz ezekről a képekről beszélni, az arcokról szoktam leolvasni a véleményt. Ezek minden bizonnyal az alkotás során is visszacsatolódnak. Egy vélemény hatott rám negatívan, ki is ütött egy időre a munkából. Azt kérdezte az illető, hogy miért olyan kicsik a női modellek mellei. Azt hiszem, itt nem ez a lényeg. Olyan kritika, ami a képek művészeti oldalára vonatkozik, nem volt, pedig örülnék neki. (Ide várjuk a véleményeket.)

Vannak új tervei?

– Nem szoktam tervezni. A fotózás része nagyon izgalmas, abba nagyon sok energiát bele szoktam ölni. Aztán az ember eldönti, hogy a negatívokból melyiket hívja elő, melyikhez mennyi ezüstöt használjon. Ez már az alkotás elmélyült csendje. De a két alkotási folyamat egy emberben van, egy emberből van. Olyan, mint két ló: az egyik is és a másik is húz.

h i r d e t é s