Önmagam elpusztítása lehet a legnagyobb öröm

A hetedik kör

| 2009. 02. 01., 15:10 | Frissítve: 2009. február 1., vasárnap 17:54

Két fiatal egyszerre lett öngyilkos néhány éve, ami annyira megmaradt Sopsits Árpádban, hogy megfilmesítette. Elkerülhetetlenül sodródik minden gyerek a végzete felé Sopsits Árpád új, A hetedik kör című nyomasztó filmjében, és ezt annyira magabiztosan és ridegen építi fel a rendező, hogy fájt nézni. Mit csinálnak addig a felnőttek? Tévéznek, isznak, alszanak.

h i r d e t é s

„Ha igaza van Sebestyénnek, és a pusztítás öröm, akkor önmagam elpusztítása lehet a legnagyobb öröm” - állítja az egyik fiú, aki éppen teljesen elégedetlen életével, így logikusan következik a cél, önmagunk elpusztítása. Sopsits egyik erős állítása, hogy gyerekek élete múlhat egy ilyen feltételes módon. Sőt a rendszerben kicserélhető az alany.

A hetedik kör - Klikk!

A gyerek mindig hálás téma, mert ha gyerekek kezdenek el a halál, a testiség és a szex kérdésével foglalkozni, akkor erősebb a kontraszt, és még a társadalomkritikai olvasat is bátrabb. Ráadásul állatok is vannak a filmben, bár főleg holtan. A 2001-es Torzók önéletrajzi ihletésű iskoladrámáját görgeti tovább Sopsits, most 14-15 évesekről szóló filmet készített, és elsősorban az iskola falain kívül fedezik fel maguknak magukat. Mert a ki vagyok én kérdését nem a játékokon, a Biblia-órán válaszolja meg az ember, hanem a szexben és a halálban. Az amatőr szereplők alapvetően jól működnek a filmben, de sokszor látszik, hogy csak játszanak, illetve még feltűnöbb a forgatókönyvbe bevésett dialógusok alkalmatlansága.

Sopsitsnak van még egy erős állítása, hogy társadalmunkban a gyerekeket minden veszélyezteti, és egyszerűen a családok nincsenek felkészülve a védelmükre, mert a kiváncsiság, saját határaik tesztelése során egy pillanat alatt eljuthatnak az öngyilkossághoz. Az öngyilkosság itt nem valamiféle depresszió következménye, hanem a saját test határainak a felfedezése, ezért versenyeznek például azzal, hogy a műanyagzsákban ki bírja tovább levegő nélkül. Sebestyén döglött állatot mutogat, halott galambot éleszt fel, vagyis csupa titokzatos dolgot művel, amitől a film hangulata egy thrilleréhez kezd hasonlítani.

A kislány maszturbál, a fiúk meg öngyilkosok akarnak lenni barátságból. A családok nem veszik észre azokat a segélykiáltásoknak tűnő jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a gyerekük bajban van. Az egyik családban a részeges apa a temetőben fetreng halott felesége sírján, a másik családban már nincsen apa, nincsen minta, míg a látszólag normálisan működő környezetről is kiderül, hogy mindenki a saját bajával van elfoglalva.

A legyek ura vagy a Battle Royale is egy látszólag beteg világba vezet be. A látszólagosság választja el felnőttet és gyereket, mert előbbi már régen elfelejtette azt, amit az utóbbi még kutat: a mellet, a farkat, a puncit, a vért, a húst. A felfedezéshez igazi vezetőt találnak a gyerekek a vörös hajú, sánta Sebestyén személyében, aki teljesen váratlanul jelenik meg az életükben, és ezzel félresöpri a Trill Zsolt alakította Gábor atyát, mint példaképet. Ez utóbbi hiába jó a filmben, ha elkezd táncolni a feszület alatt.

Sopsits kegyetlen rendező, de érzékeny és pontos. Fáj neki a világ és a gyerekkor, valamit meg akar menteni.

h i r d e t é s