Majdnem magyar zombifilm a szemlén

| 2009. 02. 02., 16:00 | Frissítve: 2009. február 2., hétfő 16:25

Vranik Roland filmjét, az Adást sokan nem szerették, mégis bejön, mert az jó, hogy zombik leszünk, ha megszűnik a tévéadás. De akkor is, ha liberális meg kőkonzervatív papok uralkodnak felettünk, mint az Gárdos Péter Kosztolányi-olvasatából kiderül. Adás és Tréfa a Filmszemlén.

h i r d e t é s

Gárdos Péter: Tréfa

Kosztolányi Dezső az egyik kedvenc íróm többek között a rengeteg frusztráció és erőszak miatt, ami szövegeiben megjelenik. A Tréfa után annak örülök, hogy ezekből az érzésekből rengeteg átjött. Gárdos Péter jó alapot talált a Tréfában, és azt is észrevette, hogy a szöveg kevés önmagában karakterek nélkül, így Bíró Zsuzsával elkészítették kiterjesztett olvasatukat a zárt kollégiumi társadalomról, ahol egy kedves és egy büntető pap között szenvednek a gyerekek.

A gyerekek kiváncsiak, mint Sopsits Árpád filmjében, de itt az öngyilkosság helyett a szabályokkal vannak elfoglalva, ráadásul a zárt közösségben van valami cinkos összekacsintás, hogy ugyan nem kell barátkozni, de az ellenségünk közös. Ezt töri meg a kikerülő napló, amiben a fiú minden létező dolgot leírt magának, és így lesz passzív módon a közösség spiclije. A fasisztoid pap megszívatja rendesen a gyereket, mert az uralkodáshoz minden létező információra szüksége van. Itt jegyezném meg, hogy Lengyel Tamást még nem láttam ilyen jónak és félelmetesnek, ellenben a liberális pap, Váta Lóránd nekem kicsit elérzékenykedte a szerepét. A gyerekek jók, működnek, persze ehhez kellett, az, hogy Gárdos a forgatás idejére összezárja a vadidegen gyerekeket, akik között beindult ugyanaz a csoportdinamika, mint a filmben: szívatták egymást, valaki vezető lett, valakit csak ugráltattak, mint a híres Zimbardo-féle stanfordi börtönkísérletben.

A Tréfa aktuális mű, és ezt még az 1912-es környezet sem fedi el: a liberális és az autoriter vezető a saját népét vezeti bele a rosszba, miközben egymásra mutogatnak. A gyerekekkel senki nem foglalkozik, csak az elvekkel, viszont mindketten legalább annyira felelősek abban, hogy a közösség szétesik, itt már nem egy a tábor, egy a zászló, és senki nem akarja betemetni az árkot, így tehető felelősé mindenki a spicliségbe sodrodó srác haláláért. Gárdos a két vezető között nem választ, mert az egymásra mutogató versengést tartja rossznak, de szerencsére inkább a kollégium falai között történő eseményekre koncentrál.

Vranik Roland: Adás

Sokaknak nem tetszett a Fekete kefével berobbanó Vranik Roland új filmje. A legtöbben azt mondták, hogy súlytalan, unalmas, béna vágások vannak benne, nincs tétje a szereplők tetteinek, és hogy szenvedtek a lassúságán, sőt még a "textúrák különbözősége" kifejezés is elhangzott. Mindenben van egy kis igazság.

Valahol, egy képzelt tengerparti városban vagyunk, ahol váratlanul minden áram elmegy, nincs tv, se számítógép, nincsen mit nézni, és így nincs is mit tenni. Az offworld a legriasztóbb dolog az olyanok számára, mint például én, akik a geekek társadalmának valamelyik alsó kasztjába tartozom, akit először lever a víz, ha nincs net, majd évente egyszer ezt kibírja, mert jót tesz a lelkének.

Pont emiatt vagyok zavarban, mert nekem bejött a hangulata a filmnek, tetszett a vállalás is (Vranik Roland és Barta András írta a forgatókönyvet), pedig tényleg nagyon lassú, a történetvezetés kusza, a befejezés meg jaj. Az emberek kiüresedtek, mint a tv, nincsen adás, de sajnos csak a kiüresedés marad, mert rendben, megöli a férfi a feleségét, a gyermekei anyját, elássák, és kész. Eltűnnek a gyerekei emiatt, majd meglesznek, és kész. A dolgok történnek, érzelmek nincsenek.

Tele van jó ötletekkel a film, amit a gondosan kiválasztott Konstancában és a hetedik kerületben vettek fel, és másokkal ellentétben engem nem zavart a különbség a két hely színei és hangulata között. Sőt ez a nagyon tiszta, mozgások és érzelmek nélküli világ már-már jófajta zombifilmeket idézett fel (28 nappal később például), amelyben az emberek élő zombik (ez egy ilyen oximoron, de így van). Ilyenkor baj, hogy a filmezés nem olyan, hogy még faraghatnak rajta a bemutatóig, mert tesztvetítésnek jó volt.

A színészek nem kaptak nagy feladatot Terhes Sándoron kívül, aki kihányta a belét, mert mivel mindig a tévére aludt el, az adásszünet óta kártékony inszomnia gyötri és kicsit túlgyógyszerezte magát. Két testvére közül az egyik, Rátóti Zoltán megöli véletlenül a feleségét, a másik (Hajduk Károly) összejön egy csajjal (Wéber Kata), ezek csak úgy következnek, mert nincsen adás, amihez mérni lehetne tettüket, mert az élet a tévében és a monitorokon zajlik.

Az Adásban van egy erős vizuális utalás a 9/11 utáni időszakra, amikor a rengeteg eltűnt személyt a Ground Zerónál kiragasztott plakátokon keresték, a rokonok meg ott aludtak, ugyanúgy, ahogy itt az apát alakító Rátóti Zoltán. 9/11 volt az az esemény, amivel rengeteg minden megváltozott a világ médiaközvetítettségében, annyira sok mindent láttunk a WTC-nél, hogy utána már az akciófilmek sem voltak ugyanazok, máshogy kérdezünk rá a híradókban látott eseményekre. Az Adás ezt a világot mutatja meg, hogy mi lenne velünk tévé és információ nélkül: előbb körbe keríti magát a főszereplő Ytong-téglával, majd vág bele egy képernyőt, mert nézni kell valamit, a nézés által vagyunk, mégha a képernyőn nem is történik semmi.

h i r d e t é s