Magyar

Sokkal több a panasz a bankokra

| 2009. 02. 06., 14:05 | Frissítve: 2009. február 6., péntek 14:18

Új honlapot indít a kormány, ahol a válsággal kapcsolatos tudnivalókat gyűjtik össze – jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő. A PSZÁF ügyfélszolgálatának és panaszkezelésének megerősítéséről döntött, mert jelentősen megnövekedett a pénzügyi intézményekkel kapcsolatos panaszok száma.

A PSZÁF tisztában van azzal, hogy a válság miatt számos fogyasztó élethelyzete kedvezőtlenül változhat meg, emiatt az eddigieknél sokkal többen élnek panasszal a bankokkal, biztosítókkal szemben – jelentette ki Binder István szóvivő. Megduplázták például az ügyfélszolgálat létszámát, ezentúl 40-50 ember segít emailben, telefonon és személyesen.

Kell az információ

Idén januárban a Miniszterelnöki Hivatalhoz is háromszor annyi panasz érkezett, mint decemberben és nyolcszor annyi, mint novemberben. A panaszok 90 százaléka bankokkal és biztosítókkal kapcsolatos. A banki panaszok túlnyomó része pedig a devizahiteleket érinti. A legtöbben nem is azt kifogásolják, hogy növekedett a törlesztőrészlet, hanem hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást időben. Amúgy a kormány benyújtott egy törvényjavaslatot, melyben a hitelszerződések módosításának lehetőségeit szabályoznák. A javaslatban szerepel, hogy a változásokat 60 nappal előtte hirdetményben kell közölni az ügyféllel és 40 nappal előtte levélben is értesíteni kell az ügyfelet, hogy legyen elég ideje felkészülni.

A felügyelet adatai szerint a pénzügyminiszter és kilenc kereskedelmi bank között létrejött megállapodás után 2009 január közepéig 1200 ügyfél jelezte igényét banki hitele futamidejének díjmentes meghosszabbítását, illetve türelmi idő biztosítását. Devizahitelének előtörlesztését 4100 adós kezdeményezte, míg forint alapúvá történő átalakítását 900 ügyfél kérelmezte.

Bár ez csak töredéke az összes devizahitellel rendelkező ügyfélnek, Binder István szerint a számok valószínűleg növekedni fognak. Egyrészt azért, mert a megállapodáshoz azóta további bankok csatlakoztak és a kormány a megállapodás meghosszabbítását kezdeményezte a héten. Ezért a felügyelet felkészült arra, hogy az ügyfelek panaszt fognak tenni akkor is, ha úgy vélik, hogy a pénzügyi intézmény ugyan nem sértette meg a jogszabályokat, ám nem tartja be a megállapodást. A PSZÁF minden kérdéssel kapcsolatos ügyfélmegkeresést is kivizsgál.

Azokban az esetekben, amikor a hatóság a pénzügyi szolgáltatók részéről a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény, egyéb pénzügyi jogszabály megsértését tapasztalja, eljárást folytat, amelyet határozattal zár le. Egyéb esetekben a panaszügyi eljárás a panaszos tájékoztatásával vagy végzéssel zárul. A felügyelet az eddigi gyakorlatát kiegészítve, panaszelemzéseit kibővíti azzal, hogy elemezni fogja a megállapodás be nem tartására vonatkozó megkeresések megoszlását, főbb jellemzőit, és erről a bankokat, illetve a kormányt külön is tájékoztatja.

A kormány új honlapot is indít, ezen a válsággal kapcsolatos tudnivalókat gyűjtötték össze. Daróczi szerint erre azért van szükség, mert a válság mindenkit érint, mégis hiányoznak azok az információk, mellyek segítséget jelentenek az embereknek.

Emelni kell a limitet

Az elmúlt hónapokban a forint gyengülése miatt a havi törlesztőrészletek a lakáshitel és lakáslízing ügyletek esetében is jelentősen megemelkedetek. Ennek következtében a fizetendő részletek a korábbi törlesztő alapján megadott limit miatt sok esetben már nem tudja levonni a bank csoportos beszedéssel – írja a Pénzcentrum.

Emiatt még a részlet levonása előtt meg kell emelni a felső limitet. Az OTP Bank például az első sikertelen próbálkozás után néhány napon belül másodszor is megpróbálja levonni a részletet. Annak érdekében, hogy ne számoljanak fel késedelmi kamatot, érdemes átutalni az összeget vagy felkeresni a bankot.

h i r d e t é s

Legolvasottabb az Indexen

Bookline

 

C-travel ajánlatok

  • Mesés Dubai
    Mesés Dubai Ahol minden luxus megvalósul - építészeti remekek, szórakozási lehetőségek és pihenés - 179.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazás paradicsomi tájakra
    Utazás paradicsomi tájakra Egzotikus ajánlatok azoknak, akik télen is a napsütéses, különleges helyeket kedvelik - 119.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Disznótoros mulatozás
    Disznótoros mulatozás 3 nap igazi falusi környezetben, disznótorossal, hurkatöltő versennyel - 26.800 Ft / fő / 2 éjtől
 

Honfoglaló